Page images
PDF
EPUB

esse locationem et conductionem, sed proprium genus esse contractus. veluti si, cum unum quis bovem haberet et vicinus eius unum, placuerit inter eos, ut per denos dies invicem boves commodarent, ut opus facerent, et apud alterum bos periit: neque locati vel conducti neque commodati competit actio, quia non fuit gratuitum 3 commodatum, verum praescriptis verbis agendum est. Adeo autem familiaritatem aliquam inter se habere videntur emptio et venditio, item locatio et conductio, ut in quibusdam causis quaeri soleat, utrum emptio et venditio contrahatur, an locatio et conductio. ut ecce de praediis, quae perpetuo quibusdam fruenda traduntur. id est ut, quamdiu pensio sive reditus pro his domino praestetur, neque ipsi conductori neque heredi eius, cuive conductor beresve eius id praedium vendiderit aut donaverit aut dotis nomine dederit aliove quo modo alienaverit, auferre liceat. sed talis contractus, quia inter veteres dubitabatur et a quibusdam venditio existimabatur: lex Zenoniana lata est, quae emphyteuseos contractui propriam statuit naturam neque ad locationem neque ad venditionem inclinantem, sed suis pactionibus fulciendam, et si quidem aliquid pactum fuerit, hoc ita optinere, ac si naturalis esset contractus, sin autem nihil de periculo rei fuerit pactum, tunc si quidem totius rei interitus accesserit, ad dominum super hoc redundare periculum. sin particularis, ad emphyteuticarium huiusmodi damnum 4 venire, quo iure utimur. Item quaeritur, si cum aurifice Titio convenerit, ut is ex auro suo certi ponderis certaeque formae anulos ei faceret et acciperet verbi gratia aureos decem, utrum emptio et venditio an locatio et conductio contrahi videatur? Cassius ait materiae quidem emptionem venditionemque contrahi, operae autem locationem et conductionem. sed placuit tantum emptionem et venditionem contrahi. quodsi suum aurum Titius dederit mercede pro opera constituta, dubium non est, quin locatio et conductio sit. Conductor omnia secundum legem conductiones facere debet et, si quid in lege praetermissum fuerit, id ex bono et aequo debet praestare. qui pro usu aut vestimentorum aut argenti aut iumenti mercedem aut dedit aut promisit, ab eo custodia talis desideratur, qualem diligentissimus paterfamilias suis rebus adhibet. quam si praestiterit et aliquo casu rem amiserit, de restituenda ea non tene6 bitur. Mortuo conductore intra tempora conductionis heres eius eodem iure in conductionem succedit.

5

egymással, hogy tíz-tíz napra az ökröket egymásnak bizonyos munkához haszonkölcsönbe adják, és az egyiknek az ökre a másiknál megdöglik, sem actio locati, sem conducti, sem commodati kereset a haszonkölcsön alapján nem illeti meg őket, mert nem volt ingyenes haszonkölcsön, hanem actio praescriptis verbis-sel kell élniök. A 3 bérszerződés és az adásvétel pedig annyira rokon egymással, hogy némely esetekben vita szokott támadni, vajjon adásvételt kötöttek-e, avagy bérszerződést. Igy p. o. azon telkek iránt, a melyeket valakinek örökös élvezésül adnak, azaz, hogy a meddig a tulajdonos az évi járadékot vagy adót azokért megkapja, addig sem magától a bérlőtől, sem ennek örökösétől, sem attól, a kinek a bérlő vagy örököse, azt a telket eladta, vagy ajándékozta, vagy hozományúl adta, vagy más módon elidegenítette, elvennie nem szabad. De mivel az ilyen szerződésre nézve a régiek közt vita volt, s némelyek bérbeadásnak, mások eladásnak tartották, meghozták a lex Zenonianát, mely az örökhaszonbérleti szerződésnek sajátlagos természetet adott, és kimondotta, hogy sem a bérbeadáshoz, sem az eladáshoz nem hajlik, hanem külön egyezményeken nyugszik, és ha a felek valamire nézve megegyeztek, azt akként kell megítélni, mintha az természetes szerződés volna. Ha pedig a dolog veszélyére nézve semmit sem kötöttek ki, akkor, ha az egész dolog elenyészte következett be, a veszély ez iránt a tulajdonosra szálljon, ha pedig a kár csak részleges, akkor az örökhaszonbérlőre essék. Ezt a szabályt követjük mi is. Vita tárgya továbbá, ha Titius valamely aranyművessel megegyezik az iránt, hogy ez neki saját aranyából bizonyos súlyú és bizonyos alakú gyűrűket készítsen, és kapjon azért, teszem tíz aranyat, vajjon adásvételnek vagy bérszerződésnek kell-e ezt néznünk. Cassius azt mondja, hogy az anyag iránt adás-vételt kötöttünk, a munka iránt pedig bérszerződést. De úgy döntöttek, hogy csak adás-vételt kötöttek. De hogyha Titius a munkabér megállapításával a saját aranyát adta ada, nincs kétség az iránt, hogy az bérszerződés.

A bérlőnek mindent a bérszerződés tartalmához képest kell tennie, és ha abban valamit elfelejtettek megállapítani, azt a méltányossághoz képest kell teljesitenie. Ki ruhák, vagy ezüst, vagy igás állat használatáért bért adott, vagy ígért, attól oly őrzést követelünk, a minőt a legelővigyázatosabb ember a saját dolgaira fordít. Ha ő ennek eleget tett, és a dolgot valamely véletlen által elveszíti, őt annak megtérítésére kötelezni nem lehet. Ha a bérlő a bérleti idő alatt meghal, akkor örököse a bérletre nézve ugyanazon joggal követi őt.

Besnyo: Iustinianus institutiói.

16

XXV.

DE SOCIETATE.

Societatem coire solemus aut totorum bonorum, quam Graeci specialiter zowолoiar appellant, aut unius alicuius negotiationis, veluti mancipiorum emendorum vendendorumque, aut olei vini 1 frumenti emendi vendendique. Et quidem si nihil de partibus lucri et damni nominatim convenerit, aequales scilicet partes in lucro et in damno spectantur. quod si expressae fuerint partes, hae servari debent: nec enim unquam dubium fuit, quin valeat conventio, si duo inter se pacti sunt, ut ad unum quidem duae partes et damni 2 et lucri pertineant, ad alium tertia. De illa sane conventione quaesitum est, si Titius et Seius inter se pacti sunt, ut ad Titium lucri duae partes pertineant, damni tertia, ad Seium duae partes damni, lucri tertia, an rata debet haberi conventio? Quintus Mucius contra naturam societatis talem pactionem esse existimavit et ob id non esse ratam habendam. Servius Sulpicius, cuius sententia praevaluit, contra sentit, quia saepe quorundam ita pretiosa est opera in societate, ut eos iustum sit meliore condicione in societatem admitti: nam et ita coiri posse societatem non dubitatur, ut alter pecuniam conferat, alter non conferat et tamen lucrum inter eos commune sit, quia saepe opera alicuius pro pecunia valet. et adeo contra Quinti Mucii sententiam optinuit, ut illud quoque constiterit posse convenire, ut quis lucri partem ferat, damno non teneatur, quod et ipsum Servius convenienter sibi existimavit: quod tamen ita intellegi oportet, ut. si in aliqua re lucrum, in aliqua damnum allatum sit, compensatione 3 facta solum quod superest intellegatur lucri esse. Illud expeditum est, si in una causa pars fuerit expressa, veluti in solo lucro vel in solo damno, in altera vero omissa: in eo quoque quod praetermis4 sum est eandem partem servari. Manet autem societas eo usque donec in eodem consensu perseveraverint: at cum aliquis renuntiaverit societati, solvitur societas. sed plane si quis callide in hoc renuntiaverit societati. ut obveniens aliquod lucrum solus habeat. veluti si totorum bonorum socius, cum ab aliquo heres esset relictus, in hoc renuntiaverit societati, ut hereditatem solus lucrifaceret, cogitur hoc lucrum communicare: si quid vero aliud lucrifaceret,

XXV

A TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS.

Társaságra szóktunk lépni vagy az összes vagyon érdekében, a mit a görögök külön névvel zowonρaia-nak (közösségnek) neveznek, vagy egy különös ügylet véghezvitele végett. pl. rabszolgák eladása vagy vétele, vagy olaj, bor, gabona vétele és eladása czéljából. És pedig, ha a nyeremény vagy veszteség megosztása tekin- 1 tetében külön megegyezés nem jött létre, akkor a részek egyenlőknek vétetnek úgy a nyereség, mint a veszteség dolgában. Ha a részeket kifejezetten meghatározták, ezt kell szem előtt tartani, mert soha sem volt kétséges, hogy az egyezmény érvényes, ha kettő úgy egyezett meg, hogy az egyikre a nyereség és veszteség két harmad része, a másikra egy harmada jusson. Méltán fölvetették a kérdést 2 azon egyezményre nézve, ha Titius és Seius úgy egyeztek meg, hogy Titiust a nyereség két harmada, a veszteségnek egy harmada. illesse meg, Seiust a veszteség két harmada és a nyereség egy harmada, vajjon érvényesnek tartandó-e az egyezmény? Quintus Mucius úgy vélekedett, hogy ily egyezmény a társaság természetével ellenkezik, s ezért érvényesnek nem tartandó. Servius Sulpicius, kinek véleménye uralkodóvá lett, az ellenkezőt tartja, mert egyesek tevékenysége a társaságra nézve gyakran olyannyira becses, hogy igazságos őket a társaságba jobb feltételekkel felvenni, mert semmi kétség, hogy oly formán is lehet társaságot kötni, hogy az egyik pénzzel járuljon hozzá, a másik meg nem, s mégis a nyereség köztök közös legyen, minthogy gyakran az egyiknek tevékenysége a pénzt pótolja. És olyannyira eltértek a Quintus Mucius véleményétől, hogy még annak is helyt adtak, hogy úgy is meg lehet egyezni, hogy az egyik részt vegyen ugyan a nyereségben, de a veszteséget ne viselje, a mit önmagához következetesen maga Servius is elfogadott. Ezt azonban úgy kell érteni, hogy ha az egyik dologból nyereség, a másikból veszteség támadt, csak az tekinthető nyereségnek, a mi a kettőnek egymásból való levonása után fenmarad. Annyi bizonyos, 3 ha az egyik eredményre nézve az arányt kifejezetten meghatározták, pl. csupán a nyereség-, vagy csupán a veszteségre nézve, a másikra nézve pedig ezt nem tették, akkor arra az esetre nézve is, a melyet mellőztek. ugyanannak a részeltetésnek van helye. Fennáll pedig a 4 társaság mindaddig, míg a felek ugyanabban a megegyezésben megmaradnak; de mihelyt egyikök a társaságból kilép, feloszlik. Ha azonban valamelyikök ravaszúl azért mondja fel a társaságot, hogy valamely kinálkozó haszon egyedül az övé legyen, pl. az összes vagyonra irányuló társaság tagja, mikor valakinek örökösövé lett,

quod non captaverit, ad iqsum solum pertinet: ei vero, cui renuntiatum est, quidquid omnino post renuntiatam societatem adquiritur. 5 soli conceditur. Solvitur adhuc societas etiam morte socii, quia qui societatem contrahit certam personam sibi eligit. sed et si consensu plurium societas coita sit, morte unius socii solvitur, etsi 6 plures supersint, nisi si in coeunda socieate aliter convenerit. Item si alicuius rei contracta societas sit et finis negotio impositus est. 7 finitur societas. Publicatione quoque distrahi societatem manifestum est, scilicet si universa bona socii publicentur: nam cum in eius 8 locum alius succedit, pro mortuo habetur. Item si quis ex sociis mole debiti praegravatus bonis suis cesserit et ideo propter publica aut propter privata debita substantia eius veneat, solvitur societas. sed hoc casu si adhuc consentiant in societatem, nova videtur in9 cipere societas. Socius socio utrum eo nomine tantum teneatur pro socio actione, si quid dolo commiserit, sicut is qui deponi apud se passus est, an etiam culpae, id est desidiae atque neglegentiae nomine, quaesitum est: praevaluit tamen etiam culpae nomine teneri eum, culpa autem non ad exactissimam diligentiam dirigenda est; sufficit enim talem diligentiam in communibus rebus adhibere socium, qualem suis rebus adhibere solet. nam qui parum diligentem socium sibi adsumit, de se queri, debet.

XXVI.

DE MANDATO.

Mandatum contrahitur quinque modis, sive sua tantum gratia aliquis tibi mandet, sive sua et tua, sive aliena tantum, sive sua et aliena, sive tua et aliena. at si tua tantum gratia tibi mandatum sit, supervacuum est mandatum, et ob id nulla ex eo obli1 gatio nec mandati inter vos actio nascitur. Mandantis tantum gratia intervenit mandatum, veluti si quis tibi mandet, ut negotia 2 eius gereres, vel ut fundum ei emeres, vel ut pro eo sponderes. Tua et mandantis, veluti si mandet tibi, ut pecuniam sub usuris crederes

« PreviousContinue »