mányos életében nem választott, a hagyomány örökösére át nem szállt. De a mi constitutiónk ezt is helyesebben szabályozta, és a választási jogot a hagyományos örökösének is megadta, ha a hagyományos ezt életében nem gyakorolta. És alapos megfontolás után constitutiónkhoz azt is hozzáfűztük, hogy akár több hagyományos van, kiknek szabad választás van engedve, s kik a választandó dolog iránt megegyezni nem tudnak, akár egyetlen hagyományosnak több örököse nem egyezik meg a választás iránt, mindegyik más-más darabot akarván választani, hogy a hagyomány veszendőbe ne menjen, (erre az eredményre jutott a legtöbb jogtudós a méltányosság ellenére.) a sors döntse el ezt a választási kérdést, s a jó szerencsére kell bízni, úgy, hogy annak szava legyen mérvadó a választásban, a kire a sors esik.

Hagyományozni pedig csak azok javára lehet, a kiknek vég- 24 rendeleti képességük van. Meg nem határozott személyeknek pedig 25 azelőtt sem hagyományt, sem hitbizományt nem lehetett hagyni; sőt még katona sem hagyományozhatott határozatlan személynek, mikép ezt dicsőült Hadrianus császár leiratilag rendelte. Meg nem határozott személynek pedig azt tekintették, a kit a végrendelkező gondolatában határozatlan módon jelölt meg, p. o. ha valaki így szólt: „Ki a leányát fiamnak nőül fogja adni, annak örökösöm ezt meg ezt a telket adja. Az is, a mit azoknak hagyományozott, a kiket a végrendelkezés után először fognak consuloknak megválasztani," határozatlan személy javára szóló hagyomány volt; s így van még sok más ilyen eset. A szabadságot sem lehetett határozatlan személynek megadni, mert szabály volt, hogy a rabszolgákat név szerint kell szabadonbocsátani. Gyámul is meghatározott személyt kellett rendelni. Határozot, megjelöléssel, azaz, több meghatározott személy közől meg nem határozott személy javára már lehetett érvényesen hagyományozni, p. o. „a ki jelenleg élő rokonaim köző leányomat nőül veszi, annak örökösöm adja ezt meg ezt a dolgot." Határozatlan személyeknek hagyott és tévedésből kifizetett hagyományokat nem lehet visszakövetelni, így rendelik azt a császári constitutiók. Idegen utószülöttnek sem lehetett érvényesen hagyo- 26 mányozni: idegen utószülött ugyanis az, a ki születésével nem lesz a végrendelkezendő suus örökösévé: ezért a hatalomból elbocsátott fiútól fogantatott unoka idegen utószülött a nagyatyára nézve. De ezen jogintézmény sem maradt alapos és igazságos változás 27 nélkül, mert codexünkbe egy constitutiót vettünk fel, melylyel e részben is segítettünk nemcsak az örökségek, hanem a hagyományok és hitbizományok tekintetében is; ez magának ennek a constitutiónak elolvasása után érthetőbb és világosabb lesz. Gyámul azonban hatáBesnyő: Iustinianus institutiói.

10

quod evidenter ex ipsius constitutionis lectione clarescit. tutor autem nec per nostram constitutionem incertus dari debeat, quia certo 28 iudicio debet quis pro tutela suae posteritati cavere. Postumus autem alienus heres institui et antea poterat et nunc potest, nisi in utero 29 eius sit, quae iure nostra uxor esse non potest. Si quid in nomine cognomine praenomine legatarii erraverit testator si de persona constat, nihilo minus valet legatum: idem in heredibus servatur et recte: nomina enim significandorum hominum gratia reperta sunt, 30 qui si quolibet alio modo intellegantur, nihil interest. Huic proxima est illa iuris regula falsa demonstratione legatum non peremi. veluti si quis ita legaverit 'Stichum servum meum vernam do lego': licet enim non verna, sed emptus sit, de servo tamen constat, utile est legatum. et convenienter si ita demonstraverit 'Stichum servum, 'quem a Seio emi', sitque ab alio emptus, utile legatum est, si de 31 servo constat. Longe magis legato falsa causa non nocet. veluti cum ita quis dixerit: Titio, quia absente me negotia mea curavit, Stichum 'do lego velita: 'Titio, quia patrocinio eius capitali crimine liberatus 'sum, Stichum do lego': licet enim neque negotia testatoris umquam gessit Titius neque patrocinio eius liberatus est, legatum tamen valet. sed si condicionaliter enuntiata fuerit causa, aliud iuris est, 32 veluti hoc modo: Titio, si negotia mea curaverit, fundum do lego'. An servo heredis recte legamus, quaeritur. et constat pure inutiliter legari nec quidquam proficere, si vivo testatore de potestate heredis exierit, quia quod inutile foret legatum, si statim post factum testamentum decessisset testator, hoc non debet ideo valere, quia diutius testator vixerit. sub condicione vero recte legatur, ut requiramus. 33 an, quo tempore dies legati cedit, in potestate heredis non sit. Ex diverso herede instituto servo quin domino recte etiam sine condicione legetur, non dubitatur. nam et si statim post factum testamentum decesserit testator, non tamen apud eum qui heres sit dies legati cedere intellegitur, cum hereditas a legato separata sit et possit per eum servum alius heres effici, si prius, quam iussu domini adeat, in alterius potestatem translatus sit, vel manumissus ipse heres efficitur: quibus casibus utile est legatum: quodsi in

rozatlan személyt a mi constitutiónk szerint sem lehet rendelni, mivel utódjainak gyámsága iránt mindenki határozott intézkedéssel tartozik gondoskodni. De idegen utószülöttet azelőtt is ki lehetett 28 örökössé nevezni, most is lehet, kivévén, ha annak méhében van, a ki a mi jogunk szerint (a végrendelkező) nejévé nem lehet. Ha 29 a végrendelkező a hagyományosnak nevében, vezeték-(cognomen), vagy előnevében (praenomen) tévedett, a hagyomány mindamellett érvényes, ha a személy nem kétséges; s ugyanaz áll az örökösök tekintetében is, és helyesen; mert a neveket az emberek megjelölése czéljából találták fel, és teljesen mindegy, ha bármely más módon jelöljük is meg őket. Ehhez legközelebb áll az a jogszabály, 30 hogy hamis megjelölés miatt a hagyomány nem hiúsul meg, pl. ha valaki így hagyományoz: „házamban születettt rabszolgámat, Stichust adom és hagyományozom," mert habár nem is a házában született, hanem vásárolt, mihelyt maga a rabszolga iránt kétség nincs, érvényes a hagyomány; és épígy érvényes a hagyomány, ha így jelölte meg: Stichus rabszolgát kit Seiustól vettem," habár mástól vette is. hacsak a rabszolga személye iránt nincs kétség. Még 31 kevésbbé árt a hagyománynál hamis indok, pl. ha valaki így szól: Titiusnak, mivel távollétem alatt ügyeimet vitte, Stichust adom és hagyományozom,“ vagy így: „Titiusnak, mivel az ő védelme alapján mentettek fel főbenjáró bűntett vádja alól, Stichust adom és hagyományozom". Mert ha Titius nem is vitte soha a végrendelkező ügyeit, sem ezt annak védelme alapján fel nem mentették, a hagyomány mégis érvényes. De másként áll a dolog, ha az indok feltételesen van kifejezve, pl. így: Titiusnak, ha ügyeimet ellátja, hagyományozom ezt a telket." Kérdés, vajjon az örökös rabszol- 32 gájának érvényesen lehet-e hagyományozni. Az bizonyos, hogy fölrétel hozáadása nélkül ez a hagyomány érvénytelen, s semmit sem változtat ezen, ha a végrendelkező életében az örökös hatalmából ki is került, mivel a hagyomány, a mely hatálytalan lett volna, ha a végrendelkező mindjárt a végrendelkezés után meghalt volna, nem lehet az által hatályossá, hogy a végrendelkező tovább élt. De föltételesen már érvényesen lehet hagyományozni, úgy hogy feltételül kikötjük, hogy a hagyomány lejárati napján már nem lesz az örökös hatalmában. De megfordítva, ha a rabszolgát örökössé nevezték ki, 33 semmi kétség, hogy urának föltétlenül is lehet érvényesen hagyományozni. Mert ha a végrendelkező mindjárt a végrendelet alkotása után halna is meg, mégis azzal szemben, a ki örökös, nem tekintjük a hagyományt lejártnak, mivel az örökség és a hagyomány két külön dolog, és ez által a rabszolga által más valaki lehet örökössé, ha mielőtt urának parancsára az örökséget elfogadta volna, másnak hatalmába

-7 10*

eadem causa permanserit et iussu legatarii adierit, evanescit legatum. 34 Ante heredis institutionem inutiliter antea legabatur, scilicet quia testamenta vim ex institutione heredum accipiunt et ob id veluti caput atque fundamentum intellegitur totius testamenti heredis institutio. pari ratione nec libertas ante heredis institutionem dari poterat. sed quia incivile esse putavimus ordinem quidem scripturae sequi (quod et ipsi antiquitati vituperandum fuerat visum), sperni autem testatoris voluntatem: per nostram constitutionem et hoc vitium emendavimus, ut liceat et ante heredis institutionem et inter medias heredum institutiones legatum relinquere et multo magis 35 libertatem, cuius usus favorabilior est. Post mortem quoque heredis aut legatarii simili modo inutiliter legabatur: veluti si quis ita dicat: 'cum heres meus mortuus erit, do lego': item 'pridie quam heres aut 'legatarius morietur.' sed simili modo et hoc correximus firmitatem huiusmodi legatis ad fideicommissorum similitudinem praestantes, ne vel in hoc casu deterior causa legatorum quam fideicommissorum 36 inveniatur. Poenae quoque nomine inutiliter legabatur et adimebatur vel transferebatur. poenae autem nomine legari videtur, quod coercendi heredis causa relinquitur, quo magis is aliquid faciat aut non faciat: veluti si quis ita scripserit: heres meus si filiam suam in `matrimonium Titio collocaverit' (vel ex diverso 'si non collocaverit) 'dato decem aureos Seio' aut si ita scripserit 'heres meus si servum 'Stichum alienaverit' (vel ex diverso 'si non alienaverit'), 'Titio decem 'aureos dato'. et in tantum haec regula observabatur ut perquam pluribus principalibus constitutionibus significetur nec principem quidem agnoscere, quod ei poenae nomine legatum sit. nec ex militis quidem testamento talia legata valebant, quamvis aliae militum voluntates in ordinandis testamentis valde observantur. quin etiam nec libertatem poenae nomine dari posse placebat. eo amplius nec heredem poenae nomine adici posse Sabinus existimabat, veluti si quis ita dicat: Titius heres esto: si Titius filiam suam Seio in matrimonium collocaverit, Seius quoque heres esto': nihil enim intererat, qua ratione Titius coerceatur, utrum legati datione an coheredis adiectione. at huiusmodi scrupulositas nobis non placuit et generaliter ea quae relinquuntur, licet poenae nomine fuerint relicta vel adempta vel in alios translata, nihil distare a ceteris

jutott, vagy szabadonbocsáttatván, maga lesz örökössé; ezekben az esetekben a hagyomány érvényes; ha pedig ugyanazon állapotban megmarad, s a hagyományos parancsára az örökséget elfogadja, akkor a hagyomány elenyészik. Az örökösnevezés előtt azelőtt hatály- 34 talan volt a hagyományozás, mivel t. i. a végrendeletek hatályukat csak az örökösnevezésből kapják, és azért az örökös kinevezését az egész végrendeletnek mintegy főrészének és alapjának tekintik. Hasonlóképen az örökös kinevezése előtt szabadságot sem lehetett adni. De mivel jogtalannak tartottuk, hogy az írás sorrendjéhez ragaszkodjunk. (a mit magok a régiek is rosszalandónak tartottak), a végrendelkezőnek akaratát pedig mellőzzük, azért constitutiónkban ezt a hibát is megjavítottuk. hogy úgy az örökös kinevezése előtt, mint az örökösök kinevezése közben szabad legyen hagyományt rendelni, és még annál inkább a szabadságot megadni, hisz ennek gyakorlása még méltóbb a kedvezésre. Az örökös vagy 35 hagyományos halála utánra szóló hagyomány szintén érvénytelen volt, pl. ha valaki így rendelkezik: „ha örökösöm meghalt, hagyományozom"; vagy: „az örökös vagy a hagyományos halála előtti napon." De mi ezt is hasonlóképen kijavítottuk, s a hitbizományok mintájára az ilyen hagyományokat is érvényeseknek ismertük el, nehogy ez esetben a hagyományos helyzete rosszabb legyen, mint a hitbizományosé. Büntetésül sem lehetett hagyományt 36 adni, elvenni, vagy átruházni. Büntetésül hagyományozottnak pedig az tekinthető, a mit az örökös kényszeritése céljából hagyományoztunk, hogy valamit annál inkább tegyen vagy ne tegyen, pl. ha valaki így végrendelkezett: „ha örökösöm leányát nőül adja Titiusnak, (vagy megfordítva: „ha nem adja"). adjon Seiusnak tiz aranyat"; vagy ha így írt: „ha örökösöm Stichus rabszolgát elidegeníti (vagy megfordítva: „el nem idegeníti“). akkor adjon Titiusnak tiz aranyat." S ezt a szabályt olyannyira megtartották, hogy még sok császári constitutio is kijelenti, hogy maga a császár sem fogja elfogadni azt, a mit neki büntetésül hagyományoznak. Még katonai végrendeletek alapján sem voltak az ilyen hagyományok érvényesek, noha máskép a katonák akaratát a végrendeletalkotás körül nagyon figyelembe vették. Söt még a szabadságot sem lehetett büntetésül megadni. Annál kevésbbé tartotta Sabinus megengedhetőnek, hogy büntetésül még egy örököst nevezzen ki a végrendelkező, pl. ha valaki így szól: „Titius legyen örökösöm; ha azonban Titius leányát Seiusnak nőül adja, akkor Seius is legyen örökösöm;" mert az nem tett különbséget, milyen eszközzel kényszeríti Titiust, vajjon hagyomány rárovásával, vagy még egy örökös megnevezésével. De az ilyen szőrszálhasogatás nekünk nem tetszett, s azért constitutiónkban azt