vagyonában örökösként eljár, végrendelkezve, vagy végrendelkezetlenül elhúnyt, s hogy ő az ő örököse. Mert örökösként eljárni annyi, mint tulajdonosként viselni magát; a régiek ugyanis az örökösöket uraknak nevezték. Valamint azonban az idegen puszta akarata által örökössé lesz, úgy ellenkező elhatározásával meg rögtön visszaléphet az örökségtől. Azt, ki némának vagy siketnek született, vagy később lett azzá, mi sem akadályozza abban, hogy szintén örökösként viselje magát, s az örökséget magának megszerezze, persze, ha tudja, hogy miről van szó.

XX.

A HAGYOMÁNYOK.

Ezek után nézzük a hagyományokat, A jognak ez a része ugyan a kitüzött tárgy körén kívül esik, mert hiszen itt azon jogalakulatokról szólunk, melyek által valamely vagyont a maga öszszességében szerezünk meg. De minthogy általában a végrendeletekről s végrendeletben kinevezett örökösökről szólottunk, nem minden alap nélkül tárgyalhatjuk ezt a joganyagot is itt a következőkben.

Hagyomány, már most, az elhúnyt által hagyott ajándékozás. 1 Régebben négy neme volt a hagyományoknak: dologi jog szer- 2 zése (per vindicationem), kötelem megalapítása (per damnationem), valaminek tűrése vagy elengedése (sinendi modo), vagy előhagyományzás (per praeceptionem) által; és a hagyomány mindegyik nemére bizonyos előírt szavak voltak, melyek az egyes nemeket megjelölték. De több dicsőült császár constitutiói a szavakban rejlő ezt az alakszerűséget egészen megszüntette. A mi constitutiónk pedig, melyet nagy ügymegfontolás után adtunk ki, a meghaltak akaratát hatályosabbá óhajtván tenni, és nem szavaikra, hanem akaratukra helyezvén a fősúlyt, azt rendeli, ho y az öszszes hagyományoknak egy legyen a természete, és bárminő szavakkal hagyományoztak is valamit, a hagyományosoknak szabad legyen ezt nemcsak személyes, hanem dologi és jelzálogi keresettel is követelniök; ennek a constutiónak alapos voltát a legtökéletesebben annak tartalmából lehet megérteni. De úgy tartottuk, hogy ezzel a constitutióval egyedül be nem érthetjük. Mert azt tapasztaltuk ugyanis, hogy a régiek a hagyományokat szük határok közé szórították, a hitbizományoknak pedig, melyek inkább a meghaltaknak akaratából származtak, kiterjedtebb hatályt adtak, s ezért szükségesnek tartottuk, hogy minden hagyományt a hitbizományokkal egyenlővé tegyünk, hogy semmi különbség se legyen köztök, hanem, hogy, a mi a hagyományoknál hiányzik, azt a hitbizományok ter

3

4

legata fideicommissis exaequare, ut nulla sit inter ea differentia, sed quod deest legatis, hoc repleatur ex natura fideicommissorum et, si quid amplius est in legatis, per hoc crescat fideicommissi natura. sed ne in primis legum cunabulis permixte de his exponendo studiosis adulescentibus quandam introducamus difficultatem, operae pretium esse duximus interim separatim prius de legatis et postea de fideicommissis tractare, ut natura utriusque iuris cognita facile possint permixtionem eorum eruditi suptilioribus auribus accipere.

Non solum autem testatoris vel heredis res, sed et aliena legari potest: ita ut heres cogatur redimere eam et praestare vel, si non potest redimere, aestimationem eius dare. sed si talis res sit, cuius non est commercium, nec aestimatio eius debetur, sicuti si campum Martium vel basilicas vel templa vel quae publico usui destinata sunt legaverit: nam nullius momenti legatum est. quod autem diximus alienam rem posse legari, ita intellegendum est, si defunctus sciebat alienam rem esse, non et si ignorabat: forsitan enim, si scisset alienam, non legasset. et ita divus Pius rescripsit. et verius est ipsum qui agit, id est legatarium, probare oportere scisse alienam rem legare defunctum, non heredem probare oportere ignorasse alienam, quia semper necessitas probandi 5 incumbit illi qui agit. Sed et si rem obligatam creditori aliquis legaverit, necesse habet heres luere. et hoc quoque casu idem placet, quod in re aliena. ut ita demum luere necesse habeat heres, si sciebat defunctus rem obligatam esse: et ita divi Severus et Antoninus rescripserunt. si tamen defunctus voluit legatarium 6 luere et hoc expressit, non debet heres eam luere. Si res aliena legata fuerit et eius vivo testatore legatarius dominus factus fuerit, si quidem ex causa emptionis, ex testamento actione pretium consequi potest: si vero ex causa lucrativa, veluti ex donatione vel ex alia simili causa, agere non potest. nam traditum est duas lucrativas causas in eundem hominem et in eandem rem concurrere non posse. hac ratione si ex duobus testamentis eadem res eidem debeatur. interest, utrum rem an aestimationem ex tes

mészetéből egészítsük ki, és ha a hagyományok valamiben mégis bővebbet tartalmaznak, azzal a hitbizományok fogalmát gyarapítsuk. De hogy a törvények első elemi tanainál ezeknek együttes tárgyalása által a tanuló ifjaknak nehézséget ne okozzunk, a fáradtságra méltónak tartottuk, hogy egyelőre tárgyaljuk külön a hagyományokat és csak azután a hitbizományokat, hogy mindkét jog természetét megismerve könnyebben és képzettebb felfogással érthessék meg azoknak egyesítését.

Hagyományozni pedig nemcsak a végrendelkezőnek vagy 4 örökösnek valamely dolgát, hanem idegent is lehet, úgy, hogy az örökös kénytelen azt megvenni, és így szolgáltatni, vagy, ha megvenni nem tudja, értékét megadni. De ha olyan a dolog, a mely a forgalomban nem szerepel, akkor értékét sem kell megadni; pl. ha valaki a Mars mezejét, vagy bazilikákat, vagy bazilikákat, vagy templomokat. vagy oly dolgokat, mik közhasználatra vannak szánva, hagyományozott; mert ilyen hagyomány nem ér semmit. A mit pedig arra nézve mondtunk, hogy idegen dolgot is lehet hagyományozni, az csak arra az esetre áll, hogyha az elhúnyt tudta, hogy a dolog idegen, nem pedig akkor, ha nem tudta; mert esetleg, ha tudta volna, hogy idegen, talán nem hagyományozta volna. Igy intézkedett leiratában dicsőült Pius császár Pius császár is. És teljesen helyes, hogy felperesnek, tehát a hagyományosnak, kell bizonyítania. hogy az elhunyt tudva hagyományozott idegen dolgot, s nem az örökösnek kell bizonyítania, hogy nem tudta, hogy idegen, mert mindig arra nehezedik a bizonyítás terhe, a ki a keresetet megindítja. De ha valaki hitelezőjének elzálogosított dolgot hagyományoz, 5 azt is ki kell váltania az örökösnek. S ez esetben is ugyanaz áll, a mi az idegen dologra nézve, hogy az örökösnek csak akkor kell kiváltania, ha az elhúnyt tudta, hogy a dolog el van zálogosítva; ekként intézkedtek leiratukban dicsőült Severus és Antoninus császárok. Ha azonban az elhúnyt azt akarta, hogy a hagyományos váltsa ki, s ezt ki is jelentette, akkor az örökösnek nem kell kiváltania. Ha idegen dolog a hagyomány tárgya, melynek a hagyományos 6 még a végrendelkező életében tulajdonosává lett, akkor, ha vétel alapján lett az övé, a végrendelet alapján a vételárat követelheti keresetével ha pedig ingyen kapta, pl. ajándékozás, vagy más hasonló czímen, akkor keresetet nem indíthat. Mert régi szabály az, hogy két ingyenes jogalap ugyanazon személyben ugyanarra a dologra nézve nem egyesülhet. E szerint. ha ugyanaz a dolog két végrendelet alapján illet meg valakit, attól függ, vajjon a dolgot, vagy értéket kapta-e meg az egyik végrendelet alapján; ha a dolgot, akkor nem indíthat újabb keresetet, mert hiszen már megkapta

tamento consecutus est: nam si rem, agere non potest, quia habet 7 eam ex causa lucrativa, si aestimationem, agere potest. Ea quoque res, quae in rerum natura non est, si modo futura est, recte legatur, veluti fructus qui in illo fundo nati erunt, aut quod 8 ex illa ancilla natum erit. Si eadem res duobus legata sit sive coniunctim sive disiunctim, si ambo perveniant ad legatum, scinditur inter eos legatum: si alter deficiat, quia aut spreverit legatum aut vivo testatore decesserit aut alio quolibet modo defecerit, totum ad collegatarium pertinet. coniunctim autem legatur, veluti si quis dicat Titio et Seio hominem Stichum do lego': disiunctim ita Titio hominem Stichum do lego, Seio Stichum do lego'. sed et si expresserit eundem hominem Stichum', aeque disiunctim legatum in9 tellegitur. Si cui fundus alienus legatus fuerit et emerit proprietatem detracto usu fructu et usus fructus ad eum pervenerit et postea extestamento agat, recte eum agere et fundum petere Julianus ait, quia usus fructus in petitione servitutis locum optinet: sed officio iudicis contineri, 10 ut deducto usu fructu iubeat aestimationem praestari. Sed si rem legatariiquis ei legaverit, inutile legatum est, quia quod proprium est ipsius, amplius eius fieri non potest: et licet alienaverit eam, non debetur 11 nec ipsa nec aestimatio eius. Siquis rem suam quasi alienam legaverit, valet legatum: nam plus valet, quod in veritate est, quam quod in opinione. sed et si legatarii putavit, valere constat, quia exitum 12 voluntas defuncti potest habere. Si rem suam legaverit testator posteaque eam alienaverit, Celsus existimat, si non adimendi animo vendidit, nihilo minus deberi, idque divi Severus et Antoninus rescripserunt. idem rescripserunt eum, qui post testamentum factum praedia quae legata erant pignori dedit, ademisse legatum non videri et ideo legatarium cum herede agere posse, ut praedia a creditore luantur. si vero quis partem rei legatae alienaverit, pars, quae non est alienata omnimodo debetur, pars autem alienata ita 13 debetur. si non adimendi animo alienata sit. Si quis debitori suo liberationem legaverit, legatum utile est et neque ab ipso debitore neque ab herede eius potest heres petere nec ab alio qui heredis loco est: sed et potest a debitore conveniri, ut liberet eum. potest

ingyenes alapon; ha azonban csak az értékét kapta meg, akkor indíthat keresetet. Oly dolgot is, mely még most tényleg nincs meg, érvé- 7 nyesen lehet hagyományozni. ha csak a jövendőben meglesz, pl. valamely telken termő gyümölcsöket, vagy bizonyos rabszolganőtől születendő gyermekeket. Ha ugyanazon dolgot kettőnek akár együtt 8 akár külön-külön hagyományozták, akkor, ha mind a kettő elfogadja a hagyományt, az megoszlik köztük; ha pedig az egyik elesik, vagy mert visszautasítja a hagyományt, vagy mivel a végrendelkező éltében meghalt, vagy bármely más módon esik is ki, akkor az egész a hagyományostársra száll. Együttes pedig a hagyomány, ha pl. valaki így szól: „Titiusnak és Seiusnak hagyományozom Stichus rabszolgát"; az elválasztott pedig így szól: „Titiusnak hagyományozom Stichus rabszolgát, Seiusnak hagyományozom Stichust." De sőt, meg ha így van is kifejezve: „ugyanazt a Stichus rabszolgát", a hagyományt mégis elválasztottnak tekintjük. Ha valakinek 9 idegen mezei jószágot hagyományoztak, és ő ennek tulajdonát a haszonélvezet levonásával megvette, és később a haszonélvezet is rája száll, utóbb pedig a végrendelet alapján keresetet indít. Julianus azt állitja, hogy joggal indíthat keresetet, s követelheti a telket, mivel a haszonélvezet a keresetben a szolgalom helyét foglalja el; de a bíró tiszte az, hogy a haszonélvezet levonásával az értéket megtéríttesse. Ha valaki a hagyományos dolgát hagyo- 10 mányozza, akkor a hagyomány érvénytelen, mivel az, mi már úgy is valakié, nem lehet még egyszer az övé, s hogyha el is idegenítette, nem követelheti sem magát a dolgot, sem annak értékét. Ha valaki a saját dolgát idegen gyanánt hagyományozza, ér- 11 vényes a hagyomány; mert többet nyom a latban az, a mi tényleg van, mint a mi csak a képzeletben van. De még ha azt hitte is, hogy a hagyományosé, érvényes, minthogy megvan a lehetőség, hogy a végrendelkező akarata megvalósuljon. Ha a végrendelkező a saját 12 dolgát hagyományozta, s azt később elidegeníti, Celsus úgy vélekedik, hogy ha nem azon szándékkal adta el, hogy ez által a hagyományt megszüntesse, akkor mindamellett szolgáltatni kell, s ugyanígy rendelkeztek dicsőült Severus és Antoninus császárok. Ugyanezek azt is rendelték, hogy az, a ki a végrendelet alkotása után a hagyományozott telkeket elzálogosítja, ezzel nem vonta vissza a hagyományt, s azért a hagyományos az örökös ellen keresetet indíthat, hogy a telket a hitelezőtől kiváltsa. Ha pedig valaki a hagyományozott dolog egy részét idegenítette el, akkor az el nem idegenített rész mindenesetre, az elidegenített pedig csak akkor követelhető, ha nem hagyományt megszüntető szándékból idegenítette el. Ha valaki 13 adosánák az adósság elengedését hagyományozza, a hagyomány ér