által a törvény által meghatározott kötelességüket megsértik vagyonilag felelősek.

D. B. Gb. § 53. Liquidatoren, welche die ihnen nach dem § 42 Abs. 2 und den §§ 50 bis 52 obliegenden Verpflichtungen verletzen oder vor der Befriedigung der Gläubiger Vermögen den Anfallberechtigten ausantworten, sind, wenn ihnen ein Verschulden zur Last fällt, den Gläubigern für den daraus entstehenden Schaden verantwortlich; sie haften als Gesamtschuldner.

6. §.

Az alapítvány.

1. Az alapítvány általában.

A jogi személy második faját általában alapítványnak szokás nevezni. Egyes intézetek ugyanis, a melyeknek czéljuk az emberszeretet és a közművelődés ápolása, mint pl. kórházak, szegényházak, iskolák, közművelődési intézetek szintén mint magánjogi személyek jelentkeznek.

A római jog csakis olyan intézeteket ismert el jogi személyekként, a melyek kegyeletes czélok megvalósítása végett létesültek (Pia corpora).

Ezen intézetek létezése egy meghatározott vagyont szükségel, létesítésük pedig alapítás által történik, s ennélfogva ezen intézetek alapítvány" név alatt ismeretesek. Az alapítvány tehát egy meghatározott vagyonnak emberbaráti és jótékonysági czélokra való fordítása oly módon, hogy a vagyon maga mint önálló egység jelentkezzék.

A ki ugyanis egy emberbaráti vagy közhasznú czélra egy meghatározott vagyont akar fordítani ezt kétféle módon eszközölheti :

a) Vagy úgy, hogy a vagyont egy már létező természeti vagy jogi személynek adja át azzal az utasítással,

hogy azt a meghatározott czélra fordítsa, a mely esetben a vagyon az illető tulajdonává válik;

b) Vagy pedig a nélkül, hogy a vagyont egy meghatározott természeti vagy jogi személy tulajdonába bocsátaná, azt egy kegyeletes vagy közhasznú czél megvalósítása végett leköti, a mely esetben a vagyontömeg maga jogi személynek tekintetik, a mennyiben az alapítvány maga szerepel mint jogalany.

Az alapítvány lényege tehát nem egyes meghatározott egyének érdekeinek előmozdítása, hanem az általános emberszeretet és a művelődés szolgálata.

A pogány Rómában alapítványok csak a legritkább esetekben fordultak elő s ezek is kizárólag vallási intézetek voltak. A vallási intézetek közül azonban a legtöbb nélkülözte a vagyonjogi képességet s így ezek alapítványoknak nem voltak tekinthetők. Ennek oka azonban nem a rómaiak vallástalanságában, hanem az az akkori tényleges állami szervezetben keresendő. A rómaiaknál ugyanis a pogány korban a vallási cultus merőben állami intézmény volt, a melynek költségeit az állam maga fedezte s így nem mutatkozott szükség arra, hogy arról egyesek gondoskodjanak. intézeteket illeti, ezek a emberbaráti, mint inkább

A mi pedig a jótékonysági köztársaság idejében nem annyira politikai jelleggel bírtak s így magánjogi személyeknek nem voltak tekinthetők. Később ugyan egyes császárok gyakoroltak jótékonyságot, mint pl. Traján császár Itáliaban a szegény gyermekek számára létesített nagy alapítványa folytán, ez azonban egy igen kivételes intézkedés volt.

Az alapítványok nagyobb számban csakis a kereszténység uralomra jutásával létesültek s legfőbb hivatásuk a vallás gyakorlatának, az emberszeretetnek és a szellemképzésnek előmozdítása volt. Bár az alapítvány a keresztény

Római birodalomban is eleinte kizárólag mint „pium corpus" szerepelt, mégis a későbbi századokban nem csak vallási, de közhasznú és emberbaráti érdekek előmozdítása czéljából is keletkeztek alapítványok. Igy különösen szegényházak és egyéb jótékonysági intézetek létesültek s szerepeltek mint alapítványok.

A középkori german társadalmakban az egyházi intézetek, úgymint a templomok, a kápolnák, a szerzetek már a legrégibb időktől fogva jogalanyokként szerepeltek s különféle vagyonjogokkal bírhattak.

A kereszténység uralomra jutásával pedig az emberbaráti és a közérdekű intézetek is, a melyek a középkorban majdnem kizárólag egyházi jelleggel bírtak, mind nagyobb mértékben létesültek.

A modern jogokban az alapítványok szintén nem szüntek meg létezni és nem annyira vallási, mint inkább emberbaráti és jótékonysági érdekek szolgálatában állnak.

A modern jogrendszerek szerint alapítványok, úgy közérdekű, mint magánjellegű érdekek elérésére létesíthetők. Igy különösen nagy szerepet játszanak a modern jogrendszerekben az úgynevezett családi alapítványok, a melyek kizárólag egyes családok érdekeinek előmozdítását szolgálják, a mennyiben az illető család meghatározott tagjainak rendszerint bizonyos időközökben ismétlődö pénzbeli segélyt nyujtanak.

Az alapítvány, mint idealis jogalany önmaga cselekedni képtelen s éppen ezért meghatározott szervezetre szorul, a melynek megállapítása azonban kizárólag az alapító akaratától függ. Az alapítvány bír vagyonjogi képességgel és szenvedő végrendelkezési képességgel (testamenti factio passiva).

2. Az alapítvány keletkezése.

Az alapítvány keletkezéséhez szükséges:

1. Egy „substratum" vagyis vagyon. Kell tehát hogy az alapító egy meghatározott vagyont bizonyos czél létesítése végett lekössön.

2. Az objectiv jog által való elismerés. Ennélfogva alapítvány csakis oly államokban létesíthető, a melyek ezen jogintézményt ismerik. A modern jogrendszerek szerint azonban ezen általános elismerésen kívül az alapítvány létesítéséhez kifejezett állami jóváhagyás szükséges. Az alapítvány létesítése alapítás által történik.

A modern német jog szerint az alapítás egy, közlésre nem szoruló egyoldalu jogügylet, a mely szerint az alapító kijelenti, hogy egy meghatározott czél elérésére vagy meghatározott érdekek előmozdítására egy bizonyos összeget leköt.

Lehetséges természetesen azon azon eset is, hogy az alapítványt nem egy személy, hanem többen közösen létesítik. Ezen esetben az alapítási jogügylet egy szerződés. Az alapítvány létesítéséhez vagyis ahhoz, hogy egy meghatározott czél elérésére lekötött vagyon jogi személynek tekintessék minden esetben állami jóváhagyás szükséges.

D. B. Gb. § 80. Satz 1. 2. Zur Entstehung einer rechtsfähigen Stiftung ist ausser dem Stiftungsgeschäfte die Genehmigung des Bundesstaates erforderlich, in dessen Gebiete die Stiftung ihren Sitz haben soll. Soll die Stiftung ihren Sitz nicht in einem Bundesstaate haben, so ist die Genehmigung des Bundesrats erforderlich.

Az alapítvány létesíthető vagy élők közötti, vagy halál esetére szóló jogügylet által.

Azon esetben, ha az alapítvány élők közötti jogügylet által létesíttetik, úgy az alapításra vonatkozó jogügyletet irásba kell foglalni.

Ebben az esetben az alapító az állami jóváhagyás megtörténtéig az alapítványt bármikor visszavonhatja. Söt ha az alapító elöbb elhal, mint mielött az alapításra vonatkozó jogügyletet jóváhagyás végett az illetékes hatóságnál bemutatta, úgy az alapítványt az örökösök is visszavonhatják. Több örökös azonban a visszavonási jogot csakis közösen gyakorolhatja. Azon esetben, ha az alapító az alapítási jogügyletről kiállított iratot jóváhagyás végett az illetékes hatóságnak bemutatta, az állami jóváhagyás megtörténtéig ugyan az alapítványt bármikor visszavonhatja, a visszavonásra vonatkozó jognyilatkozatát azonban az illetékes hatósághoz kell intéznie. Az alapító örökösei azonban ezen esetben az alapítványt nem vonhatják vissza; valamint akkor sem, ha az alapító az alapítási jogügyletre vonatkozó iratot birói vagy közjegyzői hitelesítéssel való ellátás végett az illetékes birósághoz, vagy valamely közjegyzőhöz benyujtotta s egyuttal a biróságot, illetőleg a közjegyzőt megbizta, hogy a hitelesítés után az iratot jóváhagyás végett az illetékes hatósághoz benyújtsa.

Azon esetben, ha az alapítványt többen közösen létesítették, vagyis ha az alapítási jogügylet egy szerződés, úgy az alapítvány csakis közös beleegyezéssel, vagyis újabb szerződéssel vonható vissza.

D. B. Gb. § 81. Das Stiftungsgeschäft unter Lebenden bedarf der schriftlichen Form.

Bis zur Erteilung der Genehmigung ist der Stifter zum Widerrufe berechtigt. Ist die Genehmigung bei der zuständigen Behörde nachgesucht, so kann der Widerruf nur dieser gegenüber erklärt werden. Der Erbe des Stifters ist zum Widerrufe nicht berechtigt, wenn der Stifter das Gesuch bei der zuständigen Behörde eingereicht oder im Falle der gerichtlichen oder notariellen Beurkundung des Stiftungsgeschäfts das Gericht oder den Notar