Hazánkban a szokásjog ezen utóbbi tekintetben éreztette legáldásosabb hatásait, a mennyiben a magyar magánjog még napjainkban is majdnem kizárólag szokásjog.

11. §.

A szokásjog létezésének megismerése és a szokásjog írott kútfői.

A szokásjog létezésének és tartalmának felismerése a kezdetleges állami szervezetekben nem igen ütközik sok nehézségbe. A kezdetleges társadalmakban ugyanis a szokásjog megismerése közvetlenül történik, a mennyiben ezen jog lényege éppen az összes tagok közös jogi meggyözödésén alapszik s így a szokásjog az általános elismerésben, vagyis a köztudatban gyökerezik.

A társadalom fejlődésével lépést tartó jogfejlődés következtében azonban a jog ismerete nem marad általános, a jogszabályoknak mindinkább való szaporodása és különlegessége folytán a nemzet zöme kezdi a tételes jogot nem ismerni, a minek folytán a jog ismerete mindinkább a jogászosztály feladatává válik.

A szokásjognak, mint nem írott jognak megismerése a jogászosztályon kívül állókra nézve igen nagy nehézségekkel járt. Minthogy pedig a tételes jog ismeretére többé-kevésbbé mindenkinek szüksége volt, úgy annak megismertetéséről is kellett gondoskodni. Így a kezdetleges társadalmakban nagy szerepet játszanak a szokásjog mivoltáról az arra hivatott közegek által egyes concret esetekben kiállított bizonyítványok, valamint a későbbi korszakban a szokásjogokról készült feljegyzések. Ezekről alább bővebben lesz szó.

12. §.

A német szokásjogok írott kútfői,

A legrégibb időkben, midőn az ösgermanoknál az írás tudása még ismeretlen volt, a jognak emlékezetben tartására és fenntartására énekek szolgáltak egyedüli eszköz gyanánt.

Taciti Germania Cap. 2. Carmina quod unum apud illos memoriae et animalium genus est.

Az énekek mellett divatban volt még a jogszabályoknak versekbe való foglalása, a melyek azután nemzedékrőlnemzedékre átszálltak s innen a régi német közmondás Wie die Alten sungen, so zwitscherten die Jungen“.

A létező szokásjogok feljegyzései közé tartozik Németországban a népbírák által kiállított sok tanuságtétel (Weisthum), a melyek egyes concret esetek eldöntése alkalmával létesültek. A fontosabb jogkérdésekben való döntést, vagyis az elvi jelentőségü határozatokat, a melyekben vagy egészen új, vagy egy addig vitás jogszabály van kimondva. Weisthum"-nak nevezték s ezeket rendszeresen feljegyezték.

"

Ide tartoznak továbbá a régi népjogok, a melyek azonban mindinkább mint törvények szerepelnek, továbbá a formulare gyüjtemények, a későbbi századok jogkönyvei, valamint a feljegyzett városi és tartományi jogok.

1. A formulare-k.

A szokásjogi feljegyzések között igen nevezetesek és nagy jelentőséggel bírnak a formula gyüjtemények, a melyek igen sok és érdekes adatot tartalmaznak a régi german jogokat illetőleg.

Ezen, a kezdetleges középkori german szokásjogok felismerésére fontos gyüjtemények azon jogszabályokat

tartalmazzák, a melyek hivatalos okmányokban foglaltattak és azokból voltak felismerhetők és a melyek kizárólag a jogügyletek és az igazságszolgáltatás alakiságaira vonatkoztak.

A legnevezetesebb ilyen formula gyüjteményt Marculf készítette 660. évben. A gyüjtemény két könyvből áll, úgymint „Praeceptiones regales" és „Chartae pagenses".

A most említett gyüjteményen kívül még igen sok formula gyüjtemény került napfényre, a melyek részben kiadójuk nevével, részben azon hely által, a melynek részére készíttettek, illetőleg a melyben találtattak, vannak megjelölve.

2. A jogkönyvek.

A középkori german jogok legnevezetesebb s egyúttal legfontosabb forrásait azon magán feljegyzések képezik, a melyek az akkori german jogokról készültek és a melyek jogkönyvek (Rechtsbücher) név alatt ismeretesek. Ezen jogkönyvek közül egyesek oly nagy jelentőségre tettek szert, hogy csaknem törvényerővel bírtak.

Magán munkálatok ugyanis, a melyek gyakorlati czélokból az érvényben levő szokásjogot feljegyezték, a középkorban igen nagy számban és Németországnak majdnem valamennyi részében létesültek s ezen munkák nemcsak a szokásjognak, de az egyes törvényeknek is többékevésbbé rendszeres feldolgozásai voltak.

Ezen jogkönyvek a régi german jogok legtökéletesebb alkotásai, a mennyiben hivatásuk volt az írott jog, azaz a régi german királyok törvényei helyébe lépő szokásjogot sok évszázados fejlődésében tisztán és világosan feltüntetve, új alakba önteni. Anyaguk főleg közjogi tartalmú, de e mellett kiterjeszkednek a büntetőjogra, a magánjogra és a peres eljárásra is.

Ezen jogkönyvek kizárólag a német nemzeti közmeggyőződés szüleményei, de egyuttal az utolsó írott kútfők, a melyek merőben eredeti német jogot tartalmaznak. A későbbi particularis jogok ugyanis bár ezen jogkönyvekből igen sokat átvettek már a legkülönbözőbb változásokat tüntetik fel, a mennyiben azok már a római jog behatása alatt keletkeztek.

Az egyes jogkönyvek a következők:

1. A szász tükör (Sachsenspiegel, speculum Saxonicum) vagyis a szász tartományi jog (Sächsisches Landrecht) és a szász hűbérjog (Sächsisches Lehenrecht) írásba foglalása, a mely azonban szász szokásjogon kívül még Gemeines Recht-et, különösen pedig birodalmi törvényeket is foglal magában. Az említett jogkönyv szerzője Eike Repkow lovag, a ki ezen munkát 1230. évben fejezte be. Az eredeti szöveg igen közönséges és hiányos délszász dialektusban van írva, később azonban a munka igen sokféle nyelvezetben lett átdolgozva, söt latin nyelvre is le lett fordítva. 1335. évben Buch János lovag az említett jogkönyvet glossa-val látta el.

A szász tükör igen nagy és messze kiterjedő tekintélyre tett szert s nemcsak Németországban, hanem Németalföldön és Lengyelországban is sokáig érvényben volt. Németországnak egyes vidékein pedig úgymint Szászországban, Porosz-Sziléziában, Anhalt, Schwartzburg, Reuss és Holstein herczegségekben, valamint Lauenburgban a legújabb időkig, vagyis a német polgári törvénykönyv életbeléptéig mint subsidiarius jog érvényben volt.

2. A sváb tükör (Schwabenspiegel, Spiegel aller taeutzer leute) vagyis a sváb tartományi jog (Swabisches Landrecht) és a sváb hübérjog (Schwabisches Lehenrecht) írásba foglalása, a mely tartalmazza a frank jogterület (in terra juris franconici) jogát. A munka, a melynek szerzője

ismeretlen 1273 és 1280 évek között létesült. A munka két könyvből áll, a melyek közül az egyik a tartományi jogot, a másik pedig a hűbérjogot foglalja magában. A sváb tükör tulajdonkép nem más, mint a szász tükör átdolgozása az úgynevezett német tükörré (Deutschenspiegel) s habár legnagyobbrészt eredeti german jogot tartalmaz, azért idegen jogforrásokból, úgymint a római jogból, az egyházjogból és a bibliából is merített anyagot. Föczélja volt az általános német jogot felölelni.

Minthogy az emlitett jogkönyv délnémet nyelvezetben van megírva és egész szelleméből kivehető, hogy Délnémetországgal van vonatkozásban, úgy több, mint valószínü, hogy a mai Ausztria, Bajorország, Würtemberg és Baden nagyherczegség területét képező tartományok részére lett írva.

Mivel azonban Délnémetországban a jog nem volt oly egységes mint északon (in terra juris saxonici), ennélfogva a jogkönyv a tartományi és a városi jogok behatása következtében sok változást szenvedett, úgy hogy még manapság sem ismeretes, hogy milyen volt eredeti tartalma.

3. A kis császárjog. (Das kleine Kaiserrecht.) Ezen jogkönyv, a melynek szerzője ismeretlen, valószinüleg a XIII. század végén, vagy a XIV. század elején keletkezett és északnémet nyelvezetben volt megírva. Ezen jogkönyv egy önálló és tudományos tételek alapján kidolgozott munka, a melynek czélja volt általános birodalmi jogul szolgálni. A munka úgy Észak- mint Délnémetországban igen nagy jelentőségre tett szert.

4. Freising város jogkönyve. Ezen szintén tudományos alapon készült munka, a melynek szerzője Ruprecht lovag volt, 1328. évben létesült. Ezen munka később a Freising tartomány részére átdolgozott Schwabenspiegelbe lett foglalva.